2013. november 4., hétfő

Mért pont én ? (Lilo)

Sziasztok most egy újabb one shot-tal érkezek amit ez egyik ismerősöm adta az ötletet ugye Pakkör  de ne ,hogy elszálljál :p na de mindegy itt is lenne :D  Jah és figyelem kicsit perverzre sikeredett :D úgy ,hogy aki nem bírja az ne olvassa !!

 Liam megy  a házba egy borotvával a kezében. Minden szobába benéz de sehol nem találja Louis-t. Már kezdte feladni és leült a kanapéra. Amikor is Louis lépbe a nappaliba.
"Lou segíts"futott Liam oda Louis-hoz. Louis meg csak bámult mert azt hitte ,hogy a tegnapi esetről van szó. Amikor is eltörték Zayn drága tükrét. Amikor dobálóztak a tenisz labdával a házba. És véletlenül ledobták a tárgyat. Akaratuk ellenére is. Majd hirtelen Liam megfogta Louis arcát. Amire Louis felébredt a bambulásból.
"Meglátta Zayn?"kérdezte Louis. És kinyitotta a mellette  lévő szekrény ajtót. Majd elővett egy seprűt és egy lapátot. Végül is jó helyen tartják a takarító dolgokat.
"Azzal mit akarsz ?" kérdezte nevetve Li. Majd kivette Louis kezéből a dolgokat és vissza dobta a szekrénybe.
"De a darabok még mindig az ajtó mögött vannak"mondta Lou és oda mutatott az elitet tárgyra.
"Nem nem látta meg " fogta  meg Liam Louis kezét.
"Akkor még is miben?"
"Borotválkozni......" mondta Liam vörös fejjel és lehajtotta. Mire Louis megértette mit akar borotválni.
"OOO nem nem nem nem nem és nem!" mondogatta egy folytában Louis és lehajtotta a fejét.
"Ne csináld már Lou" motyogott Liam.
"Liam most komolyan nem fogom meg borotválni az izéd izéd-nél ez gusztustalan.... meg egyáltalán minek ?!?! " mondta Louis is már vörös fejjel. Az alma és a paradicsom meg irigyelné őket.
"Nem láttad a képet amin  az erkélyen állok na szóval igazán csak úgy vettem észre és ez rémes" lassan már majdnem kiabált. Egy kis idő múlva eszébe jutott Louis-nak ,hogy Liam mire is gondol.
"Jaj Liam egyedül is megtudod csinálni" mondta Louis és elindult a szobájába.
"Épp az ,hogy nem megy" rohant utána Liam. Erre Louis szemet forgatva megállt és vett egy 180°-os fordulatot. És Liam-re szegezte a tekintetét. Majd a szeme egyre lejebb téved. És látja ,hogy ott valami nincsen rendben egy kicsit keményednek ott a dolgok és már lassan nála is.
"A-a látta amit láttam a végén még megerőszakolsz" nevetve fordult el Louis és vette a szobája felé az irányt.  Majd Liam elkapta a kezét. És kiskutya szemeket meresztett rá.
"Nem látom és felek ,hogy meg vágom a drágámat" mondta zavartan Liam. Louis szinte már majdnem a földön feküdt a röhögéstől. De akkor sem tehette meg hisz ott van Harry a vőlegénye. És ha véletlenül rájuk nyit akkor biztos félre értene mindent azt meg senki se akarná. Vagy is talán Liam. De más részről kicsit fúrta az oldalát a kíváncsiság. Most valljuk be kit nem érdekelne Liam Payne mérete ? Liam beráncigálta a legközelebbi szobába Louis-t ami nem mellesleg Niall-é volt.
"Liam engedj el" szólt Louis.
"Addig nem míg nem segítettél" mondta határozottan.
Liam elindult Louis felé aki hátrálni kezdett de a meg botlott az ágyban. Próbálta megtartani magát de nem tudta. És így Liam be kapaszkodva húzta magával. Liam  rá esett Louis-ra és pont szerencsétlenül mert az ágyékuk össze nyomódott. Így mind a kettőjükből egy nyögés szakadt ki.
Liam zavartan leszállt Louis-ról mondjuk még nem tudta teljesen irányítania magát. Nyújtotta a kezét és felhúzta Louis-t.
"Nakkor segítesz ?"ért a témára Li.
Louis elgondolkozik majd felkiált.
"Hát....NEM!!!! Engedj ki!"
"Jaj nem már kérlek" könyörgött Liam.
'Miért pont én borotváljalak meg?!' kezdett kiborulni Louis. 
"1. Mert csak te vagy itthon, 2. Nem merem magam csinálni, 3. a többiekre nem merem rábízni....a végén levágnának valamit mi még kellene!" nyökögött Liam.
Liam megragadja a kezét, és mélyen a szemébe néz. Mindketten elvarázsolodnak, és ezért liam gyorsna meg csokolja louist , vadul csokol gatják egymást , aztán liam áttér louis nyakára, Louis sóhajtozik, és eltolja magától Liam et és lehajol hozzá, és leveszi a nadrágját az alsóval együtt és szembesül a szörös résszel. Erre meg szólal Liam. 
"Ha szopni akarsz akkor meg kell borotválnod!"
"Várj egy picit" mondta Louis és kiszaladt a szobából. 10 perc is eltelt de Louis  sehol sem volt. Liam már kezdett dühös lenni.
"Louis ha most nem húzod ide a formás segged akkor nem tudom mit csinálok" kiabálta.
"Nyugi már itt vagyok" jött be az ajtón Louis hátra tett kezekkel. 
"Mi van a kezedbe?" kérdezte Liam. 
"Majd meg látod" mosolyodott el huncutan Louis. 
"Amúgy mi változtatta meg a döntésed?" kérdezte Liam.
"Hát nem is tudom........talán az ,hogy rám estél." nevette el magát.
Louis oda ment Liam-hez aki már nem nagyon bírta. Elvette a háta mögül a tejszínes üveget. 
"Na ne na ne kínoz!!!!!!" kiabált fel Liam.
"Deh" Louis mosolygott újra.
"Nem szórakozol velem!" mondta Liam és oda ment Louis-hoz és rendesen a szájába nyomta egész hosszát. Majd kihúzta. Louis köhögés közepette felnézett.
"Látom valaki nagyon beindult" tolta ki a nyelvét.
"De csinálj valamit vagy megint" mondta Louis és elindult az ajtó felé. Erre Liam oda szaladt és neki nyomta. 
"Louis Tomlinson őn egy szemét állat" 
"Miért is ?" nevetett fel Louis kínjában. 
"Vajon miért ?" tette Liam mintha gondolkozna. 
"Nem érdekel csak csak bassz már meg!" kiabálta fel Louis.
"Nem kell kétszer mondanod" Liam már is cselekedett lehúzta Louis nadrágját. És figyelmeztetés nélkül belé hatolt. Louis erre felordított. 
"Azért nem gondoltam volna ,hogy ilyen hamar cselekszel" nyökögte Louis. Liam már a felegekben járt olyan jó érzés volt neki. Még Louis a poklok poklát. Nagyon fájt neki minden percben arra gondolt ,hogy nem sokára vége van. 
"Li neh ilyen gyorsan" könyörgött Louis.
"De te akartad" mondta Liam majd folytatta a tevékenységét. Az izadság cseppek már szaporán folytak az arcán. Majd rámarkolt Louis  fenekére. Így Louis-ból egy nyögés szakadt ki ami bele olvadt Liam nyögései közé. Louis egyre jobban kezdte élvezni.
"Gyorsabban" kiáltott fel.
"A kérésed számomra parancs" a nyögések közepette halványan elmosolyodott. Majd Liam elkezdte húzni Louis-t az ágy felé közbe próbált nem kicsúszni belőle. De muszáj volt. Louis feltérdelt az ágyra. Liam már benne is volt. Louis hasát át karolva vette át a gyönyörű érzés de Louis is követte egyszerre. Majd elterültek az ágyon. Amikor nyílódott az ajtó és Niall lépet be rajta. De ez már egy másik történet.

6 megjegyzés:

  1. háháháháháháhá!xd nem szálok el, mi vagyok én lufi?xdo.o *büszkefej* nah látod ezért érdemes, perverzkednixd jó lett...és nem csak azért metr én is irtam hozzá, hanem mert tényleg jó lettxd de milett mikor niall benyitto?o.o jaj te!xd tudni akakrom!xd még történetetxd

    VálaszTörlés
  2. ezen szakadtam, ez nagyon vicces lett XD

    VálaszTörlés
  3. Szia! Hoztunk egy kis meglepit! :3 http://larrystylinsonimissyou.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok nagyon szépen köszönöm majd ha lesz időm és persze kedvem kirakom és még egyszer köszi <3:)

      Törlés